Debrecenben, majd másnap Nagyváradon találkozik az MSZMP KB első titkára, Kádár János és az RKP főtitkára, államelnök, Nicolae Ceauşescu. Román részről az elmúlt években többször szorgalmazzák a legfelső szintű találkozót, de a magyar álláspont az, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha azt jól előkészítik és attól "érdemi döntések" várhatók. Diplomáciai úton februárban közli a magyar külügyminisztérium, hogy Kádár János egy "kötetlen határmenti találkozót" javasol június hónapban. Erre nem jön válasz, de Ceauşescu március 28-i beszédében utal arra, hogy hamarosan találkoznak. Magyar részről előzetesen megfogalmazzák, hogy az egyik legfontosabb célja a találkozónak "a nemzetiségek összekötő szerepének" kiemelése. Az előzetes tárgyalási tervben hangsúlyosan szerepel a főkonzulátusok ügye is. A két nap alatt a román fél - fogcsikorgatva bár de - elfogadja a magyar álláspont nagy részét: megegyeznek a főkonzulátusok mielőbbi megnyitásában, a kishatárforgalom bővítésében, kívánatosnak tartják az egymás fővárosaiban történő kulturális házak felállításának meggyorsítását. A találkozónak pozitív visszhangja van a magyar értelmiség soraiban. (Szokai Imre, a külügyminisztérium román referatúrájának beosztottja információi szerint a legfelső találkozó utáni napokban Kovászna megyében a Securitate több ismert magyar értelmiségit zaklatott és házkutatásokat is tartottak.)
1988. február 13.
A Magyar Nemzetben megjelenik az MSZMP KB Külügyi Osztálya munkatársainak, Szokai Imrének és Tabajdi Csabának a cikke: Mai politikánk és a nemzetiségi kérdés. Ebben leszögezik, hogy a mindenkori magyar politikának "létparancsa" a kapcsolattartás a határokon túli magyarokkal, a kisebbségi jogegyenlőség kérdése sohasem lehet lezárt, és nem tekinthető egy ország kizárólagos belügyének. A nagy feltűnést keltő írás a "magyarságpolitikai rendszerváltás" egyik nyitánya.